Programming Notes
Üzemeltetés: Windows NT.
A WINDOWS NT FELÉPÍTÉSE, BOOTOLÁSA, MŰKÖDÉSE, KEZELÉSE, PARAMÉTEREI.

Az NT (3.51) volt az első olyan Microsoft termék, mely Dos független önálló operációs rendszer. Több platformon is (Intel -PC-, RISC -MAC-, OS2) futtatható. Itt most a 4.0-ás verzióról lesz szó (azon belül is a Workstationről -továbbiakban WS nem a SERVER). (Jelen pillanatban már kijött a 99, vagy win2000 -nesze nektek valami öt CD-s :) ). A WS max két prociig bírja. Az egész programra a GUI jellemző, csakúgy mint előző társaira. ÉÉÉÉÉS igazán 32bites operációs rendszer!!!!!! (nem semmi amikor a SUN cég már jó néhány éve 128 bites procikat használ, na jóóó nem leszek elfogult igérem, azért is mert az NT tényleg jobb, mint a többi MS cucc -kár, hogy nincs rá annyi prg-).
Újdonságok:
A korábbi windows példányok alkalmazáscentrikusak voltak (előbb a program, azután a dokumentum). A 95, 98 ,NT verziók ezzel szemben a dkumenumot helyezik előtérbe, tehát a dokumentummal csinálhatunk valamit. ("dokumentum" hívja meg az alkalmazást). Az egérkezelés hasonló a 95,98 hoz.

A Windows NT felépítése:
Először is néhány alapfogalom:
NT : New Technology.
Multi threading : Időosztásos rendszer.
Multi tasking : A valóban többszálon futó programok.
Kernel : Az NT belső magja a Hw és a segédprogramok között biztosítja a kapcsolatot.
Mikro kernel : A kernelben található hardwerközelibb teendőket -lennt- látja el.
32 bites rendszer : Védett mód -ha egy process lefagy a gép megy tovább-.
Kilens-szerver : Kiszolgáló és munkaállomás hálózaton.
SHELL : Az operációs rendszer mellett -alatt futó önálló program -lásd UNIX-
System Services : Olyan szolgáltatások összessége, amelyek nélkül az NT nem lehetne operációs rendszer.
HAL : Hardware Abstraction Layer. Ez biztosítja a kernel és a hardware kapcsolatát, illetve a platformfüggetlenséget.

ntcomponents- 51038 Bytes

Néhány NT jellemző:
- Multi threading.
- 32 bites.
- Védett memória modell.
- Kliens-szerver.
- Többféle hw architektúrát támogat.
- Skálázható.
- C2 biztonsági szabvány.
- Hibatűrés (RAID rendszerek).
Nt fájlrendszerek: FAT16, NTFS, CFS a 4.0WS -ben.

A rendszer indítása, bootolás:
Mivel az NT önálló operációs rendszer, a gép bekapcsolásakor automatikusan betöltődik az elsődleges fizikai merevlemez elsődleges partíciójáról. Ez az NTLDR betöltésével kezdődik, amely a boot.ini állományban található indítási paramétereket használja fel. Pl. ilyen a start menü is. Itt (ha van) választhatunk, melyik operációs rendszert akarjuk használni. Időre megy.1m. Tölthetünk egy régebbi bootolás szerint (ha hiba merült fel előzőleg). Vagy VGA módban (mint 95,98 nál a safe mód). Ezután kék háttér: Op rendszer verzió, processzorok száma.
Na akkor itt most egy kis részletezés a mélyebb ismeretek érdekében:
Tehát a boot folyamat a következő.
1. Video, RAM ell. -gép-.
2. Önteszt (RAM). -gép-.
3. CMOS adatok alapján teszt, beállítás. -gép-.
4. Meghajtó keresése. -gép-.
5. MBR keresése -gép (partíciós tábla boot manager lehet itt, aktív boot rekordjához megy)-
6. NTLDR betöltése (os loader) -innentől nt (valós üzemmód 8086 korlátok: ram, task, VMM 0).
7. NTLDR átvált védett üzemmódba.
8. NTLDR load fat -NTFS kezelő rutinjait tölti, ha ilyen fájlrendszerre telpítünk.
9. Boot.ini -Bootolási lehetőségekért ezt az állományt nézi meg.
A BOOT.INI tartalma lehet:
[boot loader]

Timeout=30
ideig vár
Default=...
alapértelmezett menüpont.
[operating systems].
multi(0) disk(0) -a lemez sorszáma multi esetén 0-tól- partition(1) -partíció száma 1 től-\WINNT-ahol az NT van-="...-menüpont-...".
itt jönnek ha vannak az scsi vezélő paraméterek. 0-primary, 1-secondary. /basevideo -vgamode /sos -scandisk chkdsk. bootsect.dos -eéőző oprendszer
10. NTDETECT.COM -Detektálja a Hardware-t.
11. Os loader -space előző konfig-.
12. Hw konfig profilok közül választhatunk.
13. %system root%\system32\Ntoskernel.exe (hal.dll) -Hw probléma esetén lehet korrupt, vagy esetleg nem találja.
14. System Services betöltése.
15. Executive servicek betöltődnek.
16. Win32 Subsystem Winlogon.exe betőltése -belépés itt a CTRL+ALT+DEL egyidejű megnyomása után. Felahsználónév és jelszó -A kis és nagybetűkre ügyelni-.
17. Automatikusra áll. Servicek betöltődnek -má megin?-.
18. Start programok startup programjai elindulnak.
A bejelentkezés után van még a hálózati kapcsolat létrehozása, vagy helyreállítása.

A Windows NT használata:
A lényeg, hogy eg oprendszer, ezért minden olyat tud, amit egy oprendszernek tudni kell (fájl, hálózatkezelés, dokumentumkezelés, feldolgozás, irodai alkalmazások, Internet....), továbbá az NT egy multiuser-es azaz többfelhasználós rendszer, tehát többen használhatják egyszerre. Minden, a Windows NT alatt működő számítógép saját nyilvántartást vezet a gépet valamilyen jogon felhasználó személyekről. Akik nem szerepelnek itt, azok nem jelentkezhetnek be, nem használhatják a gépet. A rendszergazda -link- (Administrators) csoport tagjai különleges jogokkal rendelkeznek, így új felhasználókat vehetnek fel az adatbázisba, módosíthatják és törölhetik is őket, illetve jogaikat, valamint a Windows NT összetevőit.
A felhasználói jelszó beállítása: A CTRL+ALT+DEL egyidejű megnyomásával. A megjelenő (Windows NT adatbiztonság -Security) párbeszédpanelen állíthatjuk ezt be. A jelszó 14 karakter lehet.
Az NT felhasználói: Elsődleges helyen a rendszergazda áll. Az ő kezében van minden olyan lehetőség, amellyel a következőkben kihasználhatjuk az erőforrásokat hálózaton. A kiadott parancsokat és állapotokat az ún Felhasználókezelőben (User Manager) követhetjük nyomon. Komponensei a következők:
-Felhasználónév: A felhasználó egyedi, bejelentkezési (login) neve.
-Teljes név: Pontosabb megnevezése a felhasználónak (nem kötelező megadni).
-Leírás: A felhasználóra vonatkozó leíró adatok (munkahely, beosztás...) -nem kötelező-.
Egy másik felhasználótípus, amely az NT telepítésekor még arendszergazdával együtt létrejön a vendég (Guest). Korlátozott jogokkal rendelkező felh. aki csak a rg engedélyével tekinthet meg bizonyos fájlokat. NT alatt csoportokat is létrehozhatunk -de erről később-.
És végül, de nem utolsó sorban a létrehozható egyszerű felhasználó (User) .Akár rendszergazdai minősítése is lehet. Lássuk miket is lehet velük csinálni. -Ezek csak rendszergazdaként érhetők el.
A Felhasználókezelő a következő lehetőségeket tárja elénk:
Új felhasználó felvétele -Különböző bejelentkezési paramétrekkel, korlátozásokkal.
Felhasználó profil meghatározása. Környezeti beállítások.
Felhasználók csoportba sorolása. Csoporttagság= lehetséges jogváltozás.
Telefonos gépelérés szabályozása. -Betárcsázás (Dialin) Telefonvonalas kapcsolat esetén alkalmazható és kell hozzá a Dial-Up Networking (RAS) erről is később. Itt megadhatjuk a betárcsázási engedélyt, valamint a visszahívást szabályozhatjuk: -Nincs visszahívás, -Visszahívás a hívó által megadott számon (Set by Caller). -Visszahívás előre megadott számon (Preset To) RAS.
Felhasználó átnevezése. A jogosultságok nem változnak meg.
A bejegyzett felhasználói adatok másolása Tulajdonképpen egy új felhasználó létrehozása, egy már meglévőből, a paramétereinek megtartásával.
A felhasználói adatok módosítása.
Felhasználók törlése. Megerősítésre.
Felhasználói jogok és csoportok összefüggései:
Rendszergazdák (Administrators): Minden jog.
Biztonsági másolat felelős (Backup Operators): A munkaállomás mervlemezének biztonsági mentői, Hozzáférés minden könyvzárhoz, fájlhoz.
Vendégek (Guest): Csak korlátozott olvasási jogokkal rendelkezők.
Kiemelt felhasználók (Power Users): A merevlemez formázás, a rendszerszintű felhasználói jogok adása, abiztonsági mentések készítése és helyreállítása, a munkaállomást lezáró felhasználók kilptetési joga nélkül minden rendszergazdai joggal rendelkezenek.
Felhasználók (User): A szokásos felhasználók csoportja, akik bejelentkezhetnek, könyvtárakat kezelhetnek, alkalmazásokat futtathatnak. Kiléphetnek az NT -ből !!!
Többszörözők (Replicator): A fájlok tartományon belüli sokszorozásához. Bejelentkezési joga mindenkinek van.
4 speciális csoport az NT működése közben jönnek létre:
Mindenki: (Everyone) Minden bejelentkezett hálózatot használó tagja.
Intreaktív A helyi szg-n éppen dolgozó user.
Hálózat (Network) A hálózatba bejelentkezett, éppen dolgozó.
Tulajdonos (Creator Owner): Lokálisan, vagy hálón dolgozó azon felhasználók csoportja, akik létrehoznak valamilyen erőforrást (fájl, mappa).
Felhasználók és csoportok jogainak rendszerszintű beállítását a Házirend/felhasználói jogok (Policies/ User Rights) paranccsal végezzük.
A felhasználói jogok párbeszédpanel lehetőségei:
-Gép elérése hálózatból.
-Rendszer leállítása.
-Fájlok és egyéb objektumok saját tulajdonba vétele.
-Fájlok és könyvtárak helyreállítása.
-Helyi bejelentkezés.
-Naplózás felügyelete.
-Rendszeridő megváltoztatása.
-Szolgáltatók betöltése és eltávolítása.
-Tartalékmásolat készítése fájlokról, könyvtárakról.
-Távirányított rendszerleállítás.

Lehetőség van még új felhasználói csport létrehozására is (csoportnév, tagok -+,-)
A bejelentkezés szabályozása -szintén a felhasználókezelőben-. a jelszóra (password) egy csomó korlátozást adhatunk. Min-Max hossz, élettartam, üresség, egyediség, emlékezés, számlálás, zárolás.
Biztonsági naplózás a forgalom figyelése, a nem kívánatos események kiszűrésére jó.-Nyomkövetés-.

16 bites Windows programok futtatása:
Ehhez min egy futtató alrendszerre van szükség, ilyenek pl.: Windows On Win32, WOW, VDM(Virtual Dos Maschine).
Az alrendszer preemptív multitaszkos környezetben egyetlen végrehajtási szálat (thread) képez, több egyszerre futó 16 bites windows alkalmazás ugyanezt a szokásos kooperatív módon használja, így bármelyikük lefagyása, leállítja a többi 16 bites alkalmazást, más prg-kat ez nem érint. Azonban még ezek a 16bites alk-sok is futtathatók több külön szálon ún. védett módban. Ehhez külön-külön betöltésre kerül a WOW, VDM -1.5-2MB. Paranccsorban ezt a következőképp tehetjük meg: START /SEPARATE programnév.
MS-DOS programok futtatása.
Windows NT alatt nem futtathatók azok az MS-DOS programok, amelyek a hardver elemeket közvetlenül kezelik (írják, olvassák). Ha az oprendszer ilyennel találkozik, akkor annak futtatását megszakítja. MS-DOS jelenléte esetén akkor érvényesíti annak környezeti beállításait (AUTOEXEC, CONFIG) , egyébként alapból a hasonló nevű, de eltérő kiterjesztésű .NT állományokat használja. Futó programok közötti váltás a hagyományos módon.

A Felhasználó felület testre szabása:: A többi windowsnál megszokott módon -start menü, tálca, képernyő, stb..- Internet elérésnél Proxy megadása a Vezpult/Inetben.

A rendszergazda lehetőségei:
A következő lehetőséget csak az administrators csoport tagjai érhetik el.
Dátum idő beállítás -Time zone-.
Szalagos eszközök beállítása. -Biztonsági mentések céljára drv-ek-.
Portok beállítása COM, LPT,
I/O port: báziscím egy speciális memóriacím a kártyán, amelyet a rendszer a be és kiviteli utasítások végrehajtásánál, a másolás címzésére használ. A legtöbb kártya 3 hexa (16 os szrendszerbeli) jegyű portcímet alkalmaz. Mind mind mást.
Szünetmentes áramforrás beállítása: UPS Különféle paramétereket adhatunk meg a hiba jelzésekkel kapcsolatban.
Kiszolgáló beállítása: A Vezpultban. Megtekinthetjük a megosztásokat, használatot.
Felhasználó szerverhasználati adatai is itt.
Megosztások adatai.
Használatban lévő reőforrásokkal való műveletek lehetősége.
Többszörözés.
Riasztáskezelés.

Rendszer beállítás:
A vezérlőpultból érhető el. Komponensei:
A teljesítmény beállítása: VMM Pagefile.sys min 2MB.
Környezet beállítása. Rendszerváltozók, Temp -a felhaszn környezet felülbírálja.
Indítás és leállítás adatai.
Hardvare profilok beállítása.
Felhasználói profilok beáll.
Eszközmeghajtók beáll.
Szolgáltatások beáll.
PC kártya SCSI csatoló beáll.

A konfigurációs adatbázis kezelése:
A vezérlőpult programjaival meghatározott rendszer és a felhasználói szintű konfigurációs beállítások egyaránt a Registry elnevezésű adatbázisba kerülnek. Ez közvetlenül is szerkeszthető ,de csak a gyakorlattabbaknak ajánlom én is. A szerkesztéshez a Rendszerleíró adatbázisszerkesztő (Registry Editor) használható. -A regedit32 futtatásával érhető el.
Nézzük hogy is épül fel a registry:
Tulajdonképpen egy mappaszerkezet. A mappák a programok gyűjtőbejegyzései, ezekben kulcsok találhatók. Gondoljuk csak el miért van erre szükség. Hiszen a számítógép árammal megy, s mivel manapság igen drága még mindent EPROM-ban ,vagy EEPROM-ban tárolni nyilvánvaló hogy beállítások (nem csak a windows-é, hanem a programoké is) a kikapcsolással elvesznének ezért azokat valahol tárolni kell, erre való a registry -> tulajdonképpen a Winfos is egy adatbázis. De lássuk milyen főbb csoportok vannak itt:
HKEY_CLASSES_ROOT: Az OLE regisztrációs adatbázis mely nyilvántartja, hogy milyen kiterjesztésű állományokat mely alkalmazások dolgozzák fel.
HKEY_CURRENT_USER: Az sktuálisan a gépet használó felhasználó profilja.
HKEY_LOCAL_MACHINE: A rendszerszintű beállításokat (hardverbeállítások, szolgáltatások, biztonsági adatbázis) tárolja.
HKEY_USERS: Az alapértelmezés szerinti felhasználói profil.
HKEY_CURRENT_CONFIG: Az aktuális hardverprofil és szolgáltatások beállításai.
A részfák megnyithatók a + és bezárhatók a - jelre való kattintással.
Új kulcsokat vehetünk fel, illetve módosíthatunk törölhetünk, kereshetünk. A registryben lévőadato(ka)t ki is nyomtathatjuk.

NT -n alkalmazható fájlrendszerek: A könyvtárak (mappák) és állományok jellemző adatai alkotják az állományrendszer adatszerkezetét. Logikai meghatjóként akár eltérő típusú, összesen háromféle állományrendszert (de mindegyiken csak egyet) alkalmazhatunk. A 4.0-s WS nem támogatja a HPFS-t már. Az állománynevek kis és nagybetűsek egyaránt lehetnek.

FAT:
Ez az MS-DOS által használt File Allocation Table. A DOS-al való kompatibilitást biztosítja. Írni és olvasni képes, a jogok mint a DOS-nál. Maximális partícióméret 4GB. Hosszú állománynevek lehetnek. Dos számára hagyományos. A partíciók gyökerében max 512 bejegyzés. 400MB alatt javasolják.

NTFS:
Kifejezetten az NT-nek a jogok miatt. Állományszintű hozzáférési jogok, menet közbeni töm, lemeztükrözés. Max partíció méret: 16 Exabyte, azaz 16 milliárd Giga yeeeaaahhh!.Támogatja a max 256 karakteres fájlneveket. ismeri a 8.3 módot. Az NTFS nem konvertálható FAT-be. Ez a rendszer min 1.5 MB -ot igényel a HDD-n.

CDFS:
Ezt alkalmazza az operációs rendszer a CD-ROM -ok kezelésére. Csak olvasható. AUTORUN.INF felismerése --> Autoplay.

A Többi karbantartási ,lemezkezelési és fájlkezelési mód a korábbi windóz werziókhoz hasonlatos, ezért nem részletezem. -Mer minek írjam le a defragmentálást pl.-


ELŐZŐ KÖVETKEZŐ ELŐRE VISSZA